Gyerekkor Ózdon
Tudom, hogy ez egy megosztó bejegyzés lesz. Mostanság bárhol szóba kerülnek a romák, szélsőséges mondatok hangzanak el, mindkét oldalról. Fel is készültem a korlátolt hozzászólásokra. Agyatlanul gyűlölni a cigányokat vagy elfogultan védeni. Mindkettő értelmetlen. A kérdés ennél sokkal bonyolultabb. Nem is az alábbi képsorozat fogja megoldani. Az alábbi képeken csak gyerekek szerepelnek, akik az ország egyik legreménytelenebb helyén, néhol harmadik világbeli körülmények között nőnek fel. Egy sarokra Budapesttől, a Mátra mögött. Ahova mi kirándulni megyünk. Szerintük túl az Óperencián. A felnőttek szerint Isten háta mögött. Ahogy tetszik.
Az ózdi történetet gondolom mindenki ismeri. Bánya, gyár. Dübörgő ipar. Évtizedekig vitte a hátán a magyar gazdaságot. Rendszerváltás. Gyár bezár. Bánya bezár. Munkanélküliség. Elszegényedés. Romák. Gyűlölködés. Most új remény. Állítólag kinyitnak a bányák. Kutatnak. Meg beindul a kohó. Senki nem hisz benne.
Az elmúlt húsz évben elhagyottnak érzik magukat az ózdiak. Egytől egyig. Magyar és roma egyaránt. Ez a közös bennük.
A képek nagyja még 2011-ben készült, régóta ülök rajtuk. Sokáig nem akartam megmutatni senkinek. Mert divat romákat fotózni. Teli van vele az internet. Meg divat szidni is őket. Meg védeni is. Meg adományokat gyűjteni, meg lenyúlni azokat. Nem akartam beállni a sorba. Legutóbbi ottjártamkor határoztam el, hogy megmutatom, amikor Ózdhoz közel, Arlóban a búcsúban fotóztam. A gyerekek szemében mindvégig ugyanazt az őszinte vágyat láttam a boldogságra. Elővettem a régi képeket és választ kaptam a kérdéseimre. Sokáig azt sem tudtam eldönteni, hogy fekete-fehér vagy színes képek legyenek. A színekkel tudatosulna bennetek, hogy ez tényleg most történik. Ez tényleg a valóság. Végül pont az időtlenség miatt határoztam a monokróm képek mellett. Feltételezem, hogy megértitek: amíg Ti, a gyerekeiteket játékokkal próbáljátok megvásárolni (tisztelet a kivételnek), addig itt egy törött esernyő, vagy egy leeresztett kosárlabda is játék, a szeretetet pedig nagyon más mércével mérik. Az ózdi roma gyerekek nagyja a Gyes és a felvehető támogatások miatt született meg. A szüleik nem Ranschburg Jenő gyermekpszichológiáján nevelték fel őket.
Azt szeretném, ha belenéznétek ezeknek a gyerekeknek a szemébe.
Megértenétek, hogy ugyanolyanok, mint a Ti gyerekeitek. Vágyakkal, célokkal. Mosolygással. Ők is csak játszani akarnak. De belőlük hamarabb kikoptatja az élet, a környezet. Nem tehetnek semmiről. Ózdra születtek és próbálnak gyerekek maradni. Kilátások? Segély, börtön. Ja, nem, újra kinyit a bánya. Meg beindul A kohó. Szóval van remény.
